2017. március 22., szerda

Pihenő nap





Minden reggel eldöntöm, hogy ma pihenő napot tartok maszatkával. 
Márpedig a reggelek korán kezdődnek és az éjszakák későn végződnek.
Jó lenne egy összebújós, beszélgetős, semmittevős nap...
Aztán ahogy indul a reggel, végül "nem" csinálok semmit.
Lányokat ovira készítem, beágyazom a számos ágyikót, kiszellőztetek, elpakolom a szennyest, akkor már elindítok egy mosást, elpakolom az előző egy-két-há mosást, összeszedem az elmaradt játékokat, leviszem az éjjeli poharakat, tányérokat, szemetet kiviszem, kipakolok a mosogatógépből, bepakolom a koszost, elmosogatom a kézi mosogatós dolgokat, elporszívózok itt és ott, akkor már felsöpröm a másik lakrészt is, de mosok is föl rögtön, leülök megnézem az üzeneteket, emaileket, blogpostot írok(igaz azt napközben is mindig fejben tervezgetem mikor-miről és mit is írjak, hiába sok a mondanivalóm). Közben baba ébred egyszer-kétszer, éhes, sír, hogy vegyem fel. Fél kézzel csinálom a többi dolgot, ő a másik kezemben vagy a kendő batyumban. Reggelizni is kéne. Ja, hogy már 11 óra? Na de a kávémat megiszom azért. 
Boltba még nem voltam. Mindegy, majd délután.
Folytatom a további sort. És már dél van. Persze "nem" csináltam eddig semmit.
Ebéd. 
Majd kiterítek, indítok egy újabb mosást. Ismét üzeneteket nézek. Sütök egy gyors sütit lányoknak(és magamnak).
Na most már aztán semmit sem csinálok, ráérek. 
Már megint 3 óra. 
Szép idő van. Akkor elsétálok a lányokért az oviba, mazsolával szellőzünk kicsit. Boltba menés.
Haza vesszük az irányt. Kéne vacsorát készíteni... 
Míg az elkészül, ovis beszámolók, udvaron szaladgálós gyerekek. Vacsi és már jöhet is az esti rutin, fürdés, fogmosás, mese...
Most jön az én időm. Egy kis fürdés a wellnes javára. Olvasás is bele fér vagy két oldal. Írni is kéne arról a könyvről még. Megint jár a fejemben valami, amiről szívesen értekeznék.
Vége a napnak. És én ismét nem csináltam semmit. 
Na majd holnap:)

Na de kinél nincs így? Gondolom mindenkinek ismerősek a soraim:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése